Története

Az angol játékvezetés

Angliában 1880-tól a futball mérkőzéseket pártatlan bírók vezették. 1978-ban Nottinghamben alkalmazták első ízben a játék vezetésénél a sípot. A síp használata nem volt kötelező, a játékvezető leginkább zászlóval irányította a játékot. 1887-ben vezették be kötelezően a síp használatát. 1891-ben bővítették a játékszabályokat és "bevezették" a bíró fogalmát. Az addigi két gólbíró ekkor válik oldalbíróvá. A későbbiek során többször változott a megnevezés (határbíró, taccsbíró, partbíró, segédbíró, partjelző, asszisztens).

A magyar játékvezetés

Az 1800-as évek közepén Magyarországon még nem is hallottak az angol futballról. A krónikák leírása szerint hazánkban az 1880-as években még nem ismerték fel a futball tömegeket - játékosokat és nézőket - mozgató erejét. Ennek ellenére az 1880-as évtized végére robbanásszerűen terjedni kezdett a labdarúgás. 1882-ben a Pesti Református Főgimnáziumban ún. Szabadtéri Játszó Társaság alakult. 1895-től a Sportvilág című lap folyamatosan foglalkozott az angol, majd a kontinentális labdarúgás híreivel, eredményeivel. Az újságban egymás után megjelentek a sportág szabályismertető kis füzetei, Bély Mihály és Szaffka Manó révén. A tudósításoknak, híreknek köszönhetően egyre nagyobb érdeklődés volt az angol labdarúgó játék iránt és annak az ide-oda pattogó sportszerével történő megismerkedésre. Hazánkban a modern labdarúgás elterjedése is úgy kezdődött mint minden más játéké. Valaki valakinek elmesélte, bemutatta, leírta, mit látott, mit tapasztalt vagy próbált ki. A szerzett információhoz hozzátartozik a magával ragadó élmény - a játszók és nézők részére egyaránt - és maga a játékszer, a felhőtlen boldogságot okozó guruló, pattogó labda. Valakinek, valakiknek ismerniük kellett olyan, elfogadott, eleinte íratlan elveket, szabályokat melyek bizonyos keretek között meghatározták a játék menetét, hogy a célt - a labda eljuttatását valahova - az adott csoport, később csapat ezen korlátok között elérhesse. A labdarúgó játék történetéhez hozzátartozik a játékszabályok ismerője, a játék vezetője, aki jól ismeri az íratlan szabályokat és képes volt - esetenként testi épségét is veszélyeztetve - viták esetén útmutatást adni. Hiába történt egy-egy játék - még nem nevezhetjük mérkőzésnek, legfeljebb küzdelemnek - előtt szabályismertető, a hevület, az önfeledt öröm, a nyerni akarás miatti testi erő alkalmazása esetenként lelkes tömegverekedéssé alakult. Mivel a szabályok leginkább szájhagyomány vagy a megszerzett egyéni tapasztalatok alapján terjedt, így hol itt, hol ott maradt el valami lényeges meghatározás, de a fő elv az örömteli játék változatlanul jelen volt. Az évszázadok forgatagában a labdajátékokban előforduló hevességeket, indulatokat lassan kezdték - tiltani (ami igazán sohasem sikerült) - szabályozni, írott formában rögzíteni. A szükségtelen károkozások elkerülése érdekében a játékot egyre jobban kiszorították a lakott területekről a mezőre, vásárterekre. A kor igényét figyelembe véve Harry Perry a Magyar Athlétikai Club (MAC) atlétáinak angol trénere nem csak angol labdát hozatott, hanem angol szabálykönyvet, sípot és azon ismereteit bocsátotta a köz rendelkezésére, amelyek a játékosok cipőjére, megkülönböztető öltözetére vonatkoztak. A MAC alelnökének engedélye folytán Perry a - Sportvilág - szerkesztőjének közreműködése mellett az Orczy-kertben, a Ludovika-akadémia tanárait és növendékeit tanítják már egy hónapja erre a rendkívül érdekes és szórakoztató játékra, rövid heteken belül most már a MAC tagjai, sportolói is nagy kedvel megkezdték tanulni a labdarúgást. Perry működése után pár hónappal, 1895. december 8-án, a hagyományos téli sportviadal programján: atlétika, műkerékpározás, birkózás, ökölvívás, valamint futballjáték bemutatása szerepelt. Hogy ki fújta meg az első bírói sípot Magyarországon? Szaffka Manó vagy Harry Perry? Történelmi leírások szerint Harry Perry volt az első tényleges játékvezető, aki nyilvánosság előtt mérkőzést irányított. A játékszabályokkal, a labdával történő játék alapismereteivel anyanyelvi szinten rendelkezett, ismerte és tudta, hogy a síp nélkülözhetetlen eszköze a játék irányításának. Érdekesség, hogy bár a labdarúgást Magyarországon az 1970-es évekig kizárólag a férfiak sportjának tartották, az első női játékvezető Németh Vilmosné, aki civil foglalkozása szerint rendőr volt, 1947-ben tette le a játékvezetői vizsgát, és vezette első mérkőzését a mezítlábas labdarúgó-bajnokságon.[1][2] A kor szellemének megfelelően azonban csak megyei szinten tevékenykedhetett.[3] Amikor a labdarúgás egy-egy európai országban, majd tért hódítva Európában elindult útjára, egyúttal a játékvezetést is - a dolgok természetéből kifolyólag - elindította pályáján. Eleinte, sok helyen még nem voltak írott (angolból fordított, aktualizált) szabályok, nem voltak képzett játékvezetők, csak a játszó közösség által elismert vezető képességű személyek, akik általában - maguk is labdarúgók - önként vállalták, hogy önmagukat kizárva a közvetlen játékból, eleinte kívülről - később a játéktéren - követik figyelemmel az eseményeket és ha kellett közbeavatkoztak. A következő év végén, 1896. november 1-én, az addig Angliában élő - a Millenáris kiállítás után [nagy sikere volt a japán pavilon megalkotásával] követően itthon marad -, magyar származású Löwenrosen Károly, a népszerű Charly Angliából küldetett magának valódi futball-labdát. Az ördöngös játékszer már a vámházban nagy feltűnést keltett és 11 pengő vámmal sújtották. Ezt a súlyos terhet a gépgyári munkások közadakozásából vállalták, és a csodaszerszámot még aznap este elvitték a Törekvés dalárdájába. Alighogy elmagyarázta Charly a futball természetét, máris elhatározták, hogy másnap, Mindszentek napján mérkőzést rendeznek. A küzdelem a mai MTK pálya helyén, a Pékerdő egyik tisztásán folyt le bekecsben és jól megvasalt csizmákban. A játékosok közül az akkor még ifjú Winkler, pékerdői kocsmáros vált ki aktivitásával, főként az ő számlájára írandó, hogy a játék eredménye (3:0) volt a Rókus-kórház javára, ugyanis három lábtörés következett be. Ezen a jelen levő asszonyok annyira felháborodtak, hogy a játékvezetőt - a tudósítások szerinti második magyar játékvezető - Charlyt halálra keresték - nem találták -, ezért a labdát ünnepélyesen fölkoncolták. 1896. december 12-én a Budapesti Torna Club (BTC) tornacsarnokában lázas izgalommal vártak egy bőrlabdát, amely egyenesen Angliából érkezett, s amelyet kéz nem érinthetett, csak lábbal volt szabad irányítani. Stobbe Ferenc az akkori Sportvilág főszerkesztője, minden újdonság iránt forrón lelkesedő neves sportújságíró, barátjának Ray Rezső építésznek Svájc-ban tanuló fiát kérte meg, hogy a karácsonyi vakációra hozzon magával egy igazi angol futball-labdát. Ray Ferenc a gyerek az ottani internátusban ismerkedett meg – az angol ifjak révén – azzal a játékkal, amely meghódítja majd a világot. A labda megérkezett, s amikor bedobták a terem közepére, pillanatok alatt parázs hangulat teremtődött. A kerek bőr csatát nyert! Az ifjak közül Iszer Károly, Hajós Alfréd, Malaky János, Stobbe Ferenc, Harsády József, Weisz István, a három Sturza-fivér és Coray Rezső rugdalták a labdát. A későbbiek során megalakult csapatnak a példás fegyelmére jellemző, hogy a játékosok nemcsak egyformán öltözködtek, de még a frizurájuk is ugyanaz volt.